Az önmagunkért vállalt felelősség

Bejegyezte - - 2020/06/09 3:00:46 Kategória: Egyéb | 0 komment

Az önmagunkért vállalt felelősség

Mindenki életében eljön az az idő, mikor döntést kell hozni és szembenézni addigi választásainak következményeivel, hogy változhasson és változtathasson az életében. Ahhoz, hogy a változás lehetővé váljon, felelősséget kell vállalni a tetteinkért és meg kell tanulni másképpen figyelni az élet kihívásaira. Figyelni, magunkra figyelni, arra, akik vagyunk valójában. A stressz azokról a „csatornákról” tereli el a figyelmet, amelyek mindig segítenek a helyzetek megoldásában. Ezek érzékeken túli érzékelések, melyek belső, igaz ön¬valónk üzenetei. Az érzékelések, gondolatok, képek, megérzések, vagy esetleg hangok, mindenkinél másképpen „szólnak”, jeleznek. Az alternatív/jobb agyfélteke új lehetőségeket tár fel előttünk, és megtanít más szemszögből látni a dolgokat. Megőrizzük a tudatosságunkat, ráhangolódunk arra, akik igazán vagyunk. Bízunk a saját erőnkben és döntéseinkben. Megéljük a választás szabadságát.
Mindenkinél eljön a számvetés ideje. Ez kinél előbb, kinél később történik meg, de mindig megtörténik. Jelek mindig vannak. Kérdés, hogy tudunk-e, vagy akarunk-e figyelni rá?

Testi reakció és rögzülés

Felfedeztek egy aprócska agyi területet a bal félteke halántéklebenyének hátsó tekervényein, mely felelőssé tehető azokért a nehezen felszámolható viselkedésmintákért, amik nem engednek új alternatívákat kigondolni, hanem mindössze a már eltárolt, egyszer már sikeresen alkalmazott megoldási sémákra kényszerít bennünket. Ez a Közös Integratív Terület, amely az agynak csak igen kicsiny részét foglalja el mindössze borsónyi méretével, mégis több mint 90 százalékban ez dönti el, milyen reakciókat adunk az életre. Integrálja a jelen érzését a tudatalattiban rögzített és eltárolt hasonló érzéssel, ezáltal létre jön egy fúzió múlt és jelen között.

Közös integratív terület helye az agyunkban- K.I.T.

Közös integratív terület helye az agyunkban- K.I.T.

Ez a központ – K.I.T. – éberen felügyeli az összes, agyba érkező információt, és folyamatosan analizálja azokat, illetve összeveti a múltbéli, már korábban eltárolt tapasztalatokkal, s ez alapján hoz ítéletet a fennálló helyzetről. Abban a pillanatban, hogy veszélyesnek minősít egy beérkező információt, beindítja a stresszreakciót, melynek célja mindig a stresszhelyzet megszüntetése. Így jön létre egy fúzió a jelen és a múlt között. Testi szinten ez azt jelenti, hogy a neuro-endokrin rendszerünket mozgósítva a jól ismert stresszhormonok – adrenalin, noradrenalin – segítségével készenléti helyzetbe hozza az izmainkat, hogy a stressz forrását vagy megszüntetve, vagy attól eltávolodva megvédjen bennünket a negatív hatásoktól. Mindkettőhöz energia kell, amit a felkészített izmok biztosítanak. Viszont, ha nem tudunk kilépni, nem tudunk cselekedni, ezáltal a le nem dolgozott hormonok blokkolódnak.

Stresszben nem figyelünk a belső megérzéseinkre, mert túl akarjuk élni a helyzetet, pedig mindig „megkapjuk” a megoldási lehetőségeket a láthatatlan csatornán. Helyette ösztönből cselekszünk, a túlélés ösztönéből. Erővel és indulattal akarjuk megoldani a helyzetet vagy lefagyunk és cselekvőképtelenné válunk. Következménye egész életünkre hatással van. Elkezdjük kipárnázni magunkat, meghízunk, vagy falakat építünk ki magunk körül és elszigetelődünk. A láthatatlan „érzelmi zsákoktól” egyre nehezebb megszabadulni. A fájdalmas gondolatok határozzák meg az életünket, döntéseinket és viselkedésünket. Az évek során a különböző helyzetekben magunkra „ragasztottunk” sok fájdalmat és ez nem csak érzelmi szinten rögzül, hanem egy idő után testi szinten is változást hoz létre. Ahhoz, hogy elkerüljük ezeknek az érzéseknek az ismételt átélését, inkább nem döntünk, és azt csináljuk, amit más jónak lát. Ha pedig rosszul sül el a dolog, akkor a felelősséget áthárítjuk arra, akinek a tanácsát vakon követtük.
A test az, ami az első pillanattól fogva szolgál bennünket. Szó sincs arról, hogy ellenünk dolgozna, értünk van, de rögzít mindent, ami velünk történik. A test minden élménye, a tapasztalás élményéből fakad. Ha az elmét választjuk „főnöknek” – vagyis az ego személyiség irányítását fogadjuk el, (bal agyfélteke) – akkor, ahogy az elme érez és dönt, úgy cselekszik. Célja a túlélés. Rögzülnek a tudat alattiban az érzések, és a testben a fel nem használt kémiai anyagok, a hormonok is, – adrenalin, noradrenalin – amivel azt a helyzetet meg tudnánk oldani. A múlt döntései mintául szolgálnak a jelenben és a jövőben egyaránt. Így jön létre a fúzió a jelen érzése és a múlt tudat alatt rögzült, hasonló érzelmi töltésű lenyomatával. A test minden sejtje rögzíti az információt, ami velünk történik. A test az igazi tudatalatti.

A tükör nem csak az, ami a lakásod különböző helységében van, hanem az egész külvilág is az. Azok az emberek, akikkel találkozunk az életben, legyenek azok a családunk tagjai, barátaink, ismerőseink, munkatársaink, tanáraink, óvodás és iskolatársaink vagy csak azok, akikkel ismeretlenül találkozunk az utcán, vásárláskor, autóvezetés közben, stb. bennünket tükröznek. Azt mutatják és éreztetik velünk, amit nem látunk magunkban, azért, hogy elengedhessük.

Egy emlék, ami bevésődött

Minden életszakasznak – gyermekkor, serdülőkor, felnőttkor, időskor – megvan a feladata az élet megtapasztalásában. Minden három szinten rögzül. Fizikai, érzelmi és tudati szinten. Figyelsz-e arra ahogy, és amivel táplálod a testedet? Ez nem csak az étel minőségéről szól, hanem az érzelmi hozzáállásodról is. Mert az az étel, amit éppen eszel, ahhoz az érzelemhez fog kapcsolódni, ami éppen akkor határozza meg a gondolataidat. Ez fordítva is igaz. Vagyis lehet, hogy egy ételhez kapcsolódik valamilyen érzelem. Pl.: Valamikor kisgyerekkorodban, a kórházban kivették a manduládat. Csak pépesített ételt ehettél, ott állt a nővérke fölötted és meg kellett enned a sárgarépa főzeléket. Narancssárga színe, pépes állaga, az illata, a helyzet is rögzült, ami körülötted volt, és az is, hogy nincs más választásod. Következmény: hányinger, rosszullét. Inkább koplalsz, és akkor sem eszel belőle, ha nincs más. De ez a gyerek, aki mindezt átélte, még valamit rögzített: azt, hogy „meg kell védenem magam az erőszaktól”. Lassan-lassan, kiépít tudat alatt egy védelmi vonalat, elrejti magát, és elkezd hízni. Többet nem fogod megenni a sárgarépa főzeléket, mert ezt az élményt fogja az agy bekapcsolni legközelebb, amikor ezt teszik eléd. Vagyis nem csak a méreganyagok, nehézfémek, „E”-k – élelmiszer adalékok – azok, melyek a testben felhalmozódnak, hanem az érzelmek is mérgező hatással vannak a testre. Egyre nagyobb ellenállás és harag jelenik meg, amit már annyira megszoktál, hogy észre sem veszed. Ezek az érzések tudattalanul működnek bennünk.

Forduló pont

A forduló pont mindig eljön, a változás és a változtatás lehetősége mindig megadatik és független az életkortól. Viszont van két időszak az ember életében, amikor változtathatunk.
Az első lehetőség az élet közepén, 35-42 éves kor között adódik. Ezt az időszakot nevezik életközép válságnak. Pedig ez nem válság, hanem lehetőség, arra, hogy a helyünkre kerüljünk, hogy azt éljük, amire igazán születtünk. Ez az élet delelője, tele vagyunk vitalitással, vágyakkal, amit meg akarunk valósítani.

„Az utak, melyek a tudatossá váláshoz vezetnek, különfélék,
de bizonyos törvényeket követnek.
Általában az élet második felének kezdetével indul el a változás.”
C.G. Jung

Az a lehetőség, hogy mindent úgy csináljunk továbbra is, mint eddig, nem jó döntés. Változásra van szükség. Hiszen eddig, növekedtünk, fejlődtünk, és tapasztalatokat gyűjtöttünk a világunkról. Vagyis kifelé néztünk, meg akartunk felelni a rögzült, tanult családi mintáknak, szerepeknek, női vagy férfi mivoltunknak, a társadalmi elvárásoknak, vallásunknak, nemzetiségünknek, stb. Elvesztettük életünk lényegét, önmagunkat, mert minden más fontosabb lett, mint saját magunk. Követővé váltunk. Követtük az ősök által rögzült mintákat, és ha lázadtunk, azt a bizonyítás erejével tettük. Bizonyítani akartuk, hogy jók vagyunk és megérdemeljük a figyelmet, elismerést és a szeretetet. Olyan ponthoz érkezett el az életünk, ahol a régi minta már nem működik. Változtatni kell.
A változtatásra a második lehetőség az élet utolsó negyedében, az ötvenes éveink vége felé érkezik el. Lassítani szeretnék az időt, mert már több év van mögöttünk, mint előttünk és arra vágyunk, hogy ez az időszak, minél később jöjjön el. Ez a menopauza, változik a test fizikailag, kémiailag és érzelmileg egyaránt. A változó kor a nőknél nagy változást indít el, ez látványosabb folyamat, mint a férfiaknál. Az emberek félnek az öregedéstől, az elmúlástól. Fájnak az ízületek, ezért nem mozognak. Bezárkóznak, bizalmatlanná válnak a sok csalódás és veszteség által. Szeretteiket, barátaikat elvesztették. A magányosság, bezártság és a tehetetlenség egyre nagyobb nyomással hat rájuk. A gondolataink meg tudnak betegíteni, de képesek vagyunk arra is, hogy meggyógyítsuk a gondolataink által magunkat. Csak egy döntést kell meghozni, azt, hogy „Elég volt, változtatok”. Ezek olyan „állomások”, melyek segítenek a felismerésben, hogy kezünkbe vegyük életünk irányítását.

Meghatározó kérdéseink

Hogyan tanultuk meg a kihívásokat kezelni az élet iskolájában? Elengedtük-e a fájdalmakat, félelmeket, amit átéltünk, és mit kellett megtanulnunk ezekből a helyzetekből? Figyeltünk-e magunkra, arra, akik vagyunk valójában? Megbocsátottunk-e magunknak és másoknak? Felelősséget vállaltunk-e döntéseink következményeiért? Megtanultuk-e szeretni és tisztelni az életet? Szeretjük-e magunkat annyira, hogy az életet választjuk és nem a félelmeknek, fájdalmaknak adunk teret az életünkben? Megtanultuk-e az élet törvényeit tiszteletben tartani?
Ezekre a kérdésekre mindenkinek magának kell válaszolni. A hitrendszerek, amik rögzültek, azok, amelyek elhitették, hogy másképpen nem lehet dönteni, hogy nincs választásunk. Soha, semmi sem késő, mindig van választási lehetőség, hogy valami új kezdődjön el az életünkben. Lehetőségünk van arra, hogy elengedjük a félelmeinket, haragunkat, bánatunkat és megbocsátsunk elsődlegesen magunknak, hogy elhittük ezeknek az érzések által kiváltott gondolatoknak a jogosságát az életünkben.

Az új választás

Az új döntéseinkkel, választásainkkal, új lehetőséget nyitunk meg az életünkben. Ha jól figyelünk magunkra, megláthatjuk, hogy merre menjünk tovább, hogy egy új ciklus kezdődjön el. Egy új kezdet, függetlenül attól, hogy hány évesek vagyunk. Minden életkornak meg van a maga szépsége és jelentősége. „Mindennek elrendelt ideje van.” Ne akarj semmit se késleltetni, vagy siettetni. Éld meg az élet minden pillanatát egy ajándékként. Köszönd meg és öleled meg magadban azokat az embereket, akik a belső érzéseidet kapcsolják be, akár fájdalomról, akár örömről van szó. Mert a hiba a saját „készülékünkben” van, és ez nem hiba, hanem a tanulásunkat szolgálja. Ha azt mondod, hogy „Hibáztam, rossz vagyok!”, akkor az önbizalmadat rombolod. Minden választás, jó választás. Bízz magadban. Ne ítéld meg a helyzetet, csak figyelj. Így nem esel bele a polaritás csapdájába, a jó és a rossz játékába, neked nem választanod kell a kettő között. Neked magadat kell választanod, a saját utad mellett kell letenni a voksodat. Ez a felelősségvállalás, felvállalni a döntésed következményét, akkor is, ha nem vagy biztos abban, hogy az úgy fog megvalósulni, ahogy azt te elgondoltad. Az új döntésben a legnagyobb kihívás, hogy az elvárásokat engedjük el bízva abban, hogy megvalósul mind az, amit szeretnénk.

Sokan nem merik felvállalni, hogy új utakon járjanak. Pedig, ha a járt utat elhagyva a saját utunkat járjuk, a saját döntéseinket hozzuk meg, az a legnagyobb tanulás önmagadról. Így tapasztaljuk meg, hogy mire vagyunk képesek valójában. Ez a teremtés és felelősségvállalás azért, akik vagyunk valójában.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük