One Brain alapítók

Gordon Stokes (1929 – 2006)

Gordon StokesGordon Stokes volt az elnöke Three In One Concepts®-nek. Több mint 30 éve volt az öngyógyító mozgalom élharcosa. Tudása és munkássága magába foglalja a viselkedés genetikát, a pszicho drámát és a szerepjátszó tréningeket. 1963-ban találkozott Daniel Whiteside-al, mikor megkapta Viselkedés Genetikai diplomáját a Personológiai Intézetben, a jó barátságuk ekkor kezdődött.
Gordon Stokes a Touch For Health oktatási igazgatója volt, amikor a ’80 évek elején egyre inkább az érzelmek és ezek kiváltotta reakciók kerültek a figyelme középpontjába. 1983-ban alapították a Three In One Concepts®. Közösen hozták létre a Three In One Concepts® programjait a One Braint, amihez Candace Callaway is csatlakozott. Gordon mutatta be a Three In One Concepts® programot az egész angolszász világban, valamint Ausztráliában, Brazíliában, Japánban, Európában és Magyarországon is. Együtt dolgozták ki az új haladó szerkezet/funkció továbbfejlesztését, amely egyedülálló módon egységbe rendezi a testet, az elmét és a szellemet. Gordon munkásságának az elemekkel való foglalkozás új lendületet adott, ennek eredménye a Hatodik elem programja, mely izgalmas szemszögből vizsgálja az érzés és viselkedés kapcsolatát a kínai Öt Elem viszonylatában.

Daniel Whiteside (1933 – 2013)

Daniel Whiteside1933-ban született. Szüleivel, Robert és Elisabeth Whiteside –tal, ők voltak a Viselkedés Genetika úttörői. Daniel 8 éves volt, mikor szülei megalapították az USA-ban az első Personológiai Intézetet. Megszámlálhatatlan rádió és TV-program vendége volt, valamint rengeteg film és videó-sorozatszereplője. Gordonnal együttműködve, a Three In One Concepts®- programjainak ő írta a szövegét, és apjával ő a szerzője a Viselkedés Genetika sikerkiadványának a „Hogyan győzd le magad” című könyvnek. Humora, nyitottsága, életszeretete és tudása tükröződik a jegyzetek lapjain. Aki találkozott vele személyesen, és briliáns stílusát élvezhette, szívébe zárta örökre.
Szerzője még a „How to Win Over Yourself’‘ könyvnek valamint, megjelent regénye, a „Tűzistennő” címmel (1971, Abelard-Schumann) valamint a ” The Black Angel”(1972, Greenleaf). Candace-szel az Intestate College of Personologyban találkozott. Gordonnal 35 éve tartó baráti és munkakapcsolata során, összekapcsolták a Viselkedés Genetika tudását az érzelmi megnyilvánulásokkal és a pszichológiai látásmóddal. Ennek eredményei olyan programok, mint a Kapcsolatok, Gyermekkor, szexualitás és „öregedés”, Serdülőkor, érettség és Szeretet, Mohóság, bűntudat és „Isten”, Egység, Szexualitás, A gyermek, mint a szülő.

Candace Callaway (1949 – 2005)

Candace CallawayCandace Callaway jól képzett a metafizika, az emberi kapcsolatok, és a parapszichológia széles területein. Gordon és Daniel azért választotta Candace-t munkatársukká, mert rendkívüli volt a tudatossági szintje, és a Viselkedés Genetikában is lenyűgöző a tudással rendelkezett. 1980-ban szerezte a diplomáját a Interstate College of Personology-ban. Candace Callaway csatlakozott Gordon Stokes és Daniel Whiteside 1983-ban, mint társ-alkotója Three In One Conceptsnek. Meglátásai nélkül munkánk mind mélységében, mind alkalmazásában nagyon sok hiányt szenvedne. Az ő kiegyensúlyozott metafizikai perspektívája nélkül, ma a Three In One Concepts nem lenne a több-dimenziós munka ma.