Szabadság, vagy valami más: A gyerekpóráz

Elköltöztünk

Új ház, új környezet, érdekes emberek, sokféle identitás. Egy közös bennünk: szeretjük a jó levegőt és a nyugodt, szép környezetet. A tavalyi évben három kisbaba született, a szülők és a család örömére, na meg a miénkre. A csendnek vége, az élet felpezsgett. Három család, három nevelési szemlélet. A történet, amit most elmesélek régebben kezdődött.

Külföldön voltunk, és éppen egy cukrászdából léptünk ki, mikor megláttam a párost. Majd kiugrott a szemem a döbbenettől. Egy anya sétált előttünk másfél év körüli kislányával. A gyermek, a mamája előtt tipegett virágos ruhácskájában. A nő csinos, elegáns, finom hölgy benyomását keltette. Amint megláttam őket kitört belőlem a felháborodás:

– Úristen mit csinál ez a gyerekével? Normális ez? Miért nem fogja meg a kezét? Mit vétett ez a gyerek, hogy úgy sétál vele, mint egy kutyával?
– Úgysem tudunk mit tenni – mondta a párom.
– Szabadság – érted! – Nincs szabadsága, mozgástere a gyereknek! Nem szaladgálhat, nem lehet önfeledt, mert korlátozzák. Csak addig ugrándozhat, míg meg nem feszül a póráz szalagja.
– Az szülő biztonságot adó keze a fontos. Egy gyerek kíváncsi, minden érdekli, hiszen ismerkedik a világgal és nem gondol arra, hogy el fog esni. Ki akarja próbálni magát. Tapasztalás nélkül senki nem tanulja meg, hogyan „csinálja a dolgait”.

– Na és ha elesik, – folytattam – az is az élethez tartozik, nem? Az anya vagy apa ölelése, nyugtatása, és biztatása a legnagyobb erőt adja neki. Így erősödik benne az önbizalom. Mennyire fog lázadni serdülő korában, harcolni a saját vágyainak megvalósítása érdekében, hogy megszabaduljon a béklyóitól? Elképzelhető még az is, hogy az ilyen gyerekekből lesznek az erős nők, akik párkapcsolati zavarokkal küszködnek. Vagy azok a férfiak, akik tárgynak nézik a nőt az életükben. Még bele- gondolni is rossz!

A kisgyereknek minden ismeretlen az életben, a szüleitől mindent elfogad, mert számára ők a szeretet forrásai. Fel sem fogja, hogy mi történik vele. Persze, ahhoz, hogy ebből trauma legyen, ahhoz sok hasonló helyzet és érzelemi sérülés is hozzájárul. Ezek a gyerekek felnőtt korukban fognak csak szembesülni feszültségekkel, de fájdalmuk forrásáról addigra már fogalmuk sem lesz. Sorsokat, életek mesélhetnék el, akik azért kerestek fel, hogy megszabaduljanak a félelmeiktől, haragjuktól, hogy változtatni tudjanak az életükön. Válaszokat akartak kapni, szabadulni akartak a tehetetlenségüktől.

Nem jobb megelőzni a bajt? Mindig van más megoldás, csak meg kellene találni. A kreatív szemlélet hiányzik akkor, mikor csak a feszültségeket és nehézségeket éljük meg, és ezektől nem látunk tisztán. Megérteném az eszemmel, ha azt mondják ez biztonságos és jó dolog, hiszen még bizonytalanul jár, de a babapóráz nem pótolja az oltalmazó kezet.

Már a fülemben hallom a kérdéseket:

– „Mondd, hogyan menjek a játszótérre, vagy csak a parkba a három gyerekemmel? Nincsen három kezem, hogy mindegyiknek fogjam a kezét! Három gyerek, háromfelé szalad!”

– „Nekem hiperaktív a gyerekem, és sokszor nem bírok vele, mert gondol egyet és elszalad! Már csak az hiányozna, hogy kiszaladjon az úttestre! Meg is őrülnék! Na, nem, inkább a póráz!”

– „ A csomagokat is cipelnem kell, bár van babakocsi, de abba csak ketten férnek el! Ezt találtam a legjobb megoldásnak. A férjem napestig dolgozik, én pedig bezárva a lakásba három gyerekkel, nekik is jobb a játszótéren a társak között a levegőn.”

– „Hármas ikreim vannak. Autóm nincs, szüleim vidéken laknak, a férjem éjszaka dolgozik, és a kilencediken lakunk. Soroljam még? Nem lehetek velük állandóan a lakásban!”

Ha az ő nézőpontjukból vizsgálnám a kérdést lehet, hogy igazat is adnék nekik. De amikor kifakadtam, akkor csak egy gyereket sétáltatott az anyuka és nem kettőt vagy hármat. Ez egy kis különbség, nem? Én nem voltam ilyen helyzetben, és lehet, hogy nem tudnék ezekre a kifakadásokra olyan választ adni, hogy megnyugtató megoldásként szolgáljon. Ellenben el tudok mondani olyan történeteket, amik pont az érintés, a biztonság, a szabadság és a szeretetlenség hiányából fakadtak. Ezeknek az érzéseknek lehet a kiinduló pontja, a babapóráz is.

A párom egy este azzal fogadott:
– Nem fogsz örülni annak, amit mondani fogok! Az udvaron összefutottam Máriával és elmesélte, hogy a múltkor beszélgetett Julival, aki lelkesen magyarázta neki, hogy megrendelt a gyerekének egy babapórázt. Nemsokára totyogni fog a kisfia és ez segíti majd a járásban. Az interneten utánanézett és azt ajánlotta, hogy vegyen ő is.
Látta, hogy érzékenyen érint a téma, majd folytatta:
– Elmeséltem Máriának a múltkori élményünket a pórázon sétáltatott gyerekről, meg azt, amit akkor mondtál nekem. Úgy láttam, elgondolkodott.
Erre csak azt tudtam mondani:
– Tudod, nem látja át sok ember, hogy a döntése miben befolyásolhatja majd felnőttként a gyerekét. Csak a jelenre gondolnak, amit meg kell oldaniuk, de a következményekkel nem számolnak. Ha nincs segítségük, a virtuális világból gyűjtenek információkat. Az interneten pedig nem csak jó dolgok vannak. Nagy már a világ!

Hogy miért mondom ezt el? Mert csak egyet tudok tenni: felhívni a figyelmet arra, hogy milyen következményekkel járhat a babapóráz használata. Nincs jogom senki életébe beleavatkozni, sőt megkérdőjelezni szülői mivoltában. Csak azt szeretném, ha elgondolkodnának, mielőtt megvennék és használnák. A mértékkel használt dolgok nem okozhatnak kárt a gyerekek lelkében. A szóban is benne van: A mérték, érték!

Kétségtelen…

…lehetnek különleges helyzetek és esetek, amikor feltétel nélkül elfogadható a babapóráz használata, hiszen vannak olyan helyzetek, ahol használata nagyon fontos lehet a gyerek biztonsága érdekében.
Ilyen táblákkal figyelmeztetnek bennünket:

Ez a tábla figyelmezteti a szülőket Appenzell-nél a veszélyre:

Natural Bridges National Park táblája Amerikában:

Vagy például, ha mindkét szülő kerekes-székes mozgássérült, segítségük nincs, de szeretnek kirándulni, kimenni a játszótérre, a szabadba. Az ő esetükben nehezen megy, hogy fogják állandóan a gyerekük kezét. Jó megoldás számukra, de ezt is csak átmenetileg és csak akkor, mikor nagyon szükséges a biztonság érdekében.

Minden szülő a lehető legjobbat szeretné megadni a gyerekének, ez érthető, de az információ hiánya sok kárt tehet az életünkben. A reklámok, a tv, az internet sok mindennel kecsegtet, kápráztat el bennünket. És mi nem akarunk lemaradni, haladni akarunk a korral és a divattal. Muszáj nekünk másolni mindenkit? A mi kultúránkban a babapóráz nem volt divat. Ahogy az interneten keresgéltem, megértettem, a babapóráz használata főleg az angolszász országokban dívik, de sajnos vannak szélsőséges példák a világban, ahol még durvább esetek fordulnak elő. Csak írjad be a keresőbe „baby leash” vagy babapóráz és …

Néhány hozzászólás és vélemény gyerekpóráz témában

„Jön a kistesó’ , a nagyobbikkal közlekedni rémálom. Arra gondoltam, ciki nem ciki, szégyen ide szégyen oda…. de a növekvő poci miatt lassú anyunak segítség lenne, ha a csemete nem tudna meglógni. Póráz. Hol lehet beszerezni ilyet?”

„Érdekes látvány, az igaz. Nem ciki, de ésszel kell használni. Egyszer láttam egy nagymamát, aki ezen rángatta a csemetét. 22 éves vagyok és nagyon messze a gyerekvállalástól, de az még nekem is szörnyű volt. De úgy vélem, vannak itt okosabb emberek is, akik ésszel használják az ilyesmit. 🙂 „

„Furcsa látvány, pláne ha kutyát is sétáltatnak a parkban.”
(Forrás: http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__babak__979905-nagyobb-jarni-tanulotudo-kis-eszetlennek-babaporaz )

„A babapórázról, vagy bébi-hámról már megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint “morbid” a gyereket kutya módjára sétáltatni, főleg abban az esetben, ha egyszerre három porontyról van szó, van, aki szerint pedig az morbid, ha az Andrássy útra, a robogó autók elé szalad ki a gyerek, mert meglátta a kutyájukat sétáltató nagypapáját a másik oldalon.
Tőlünk nyugatabbra bevett szokás a póráz használata, így a gyermek és a szülő is szabadabban érzi magát – vallják az idegen nyelvű anyukák. Külföldi oldalakról, potom 10 dolcsiért lehet megrendelni a kettő az egyben hátizsákot, mikor is egy kis plüsshátizsákra varrják fel a pórázt. Szerintük ez esztétikusabb, vagy humánusabb (?), mint a tényleges póráz.
Ki-ki döntse el, megbízik, magyaráz, vagy kritikus helyzetben “az én vagyok az erősebb” elvét alkalmazva kezet szorít, hónalj alá kap, avagy pórázon sétáltatja gyermekét.” (Forrás: http://www.gazdageniko.hu/blog/elveszett-a-gyerekem/ )

Képzeld el, hogy nézel egy filmet, a te filmedet.

Ott ülsz egy parkban és kíváncsian nézed a körülötted levő embereket. Apa vagy, és van egy gyermeked. Feleségedet elvesztetted, mikor a kislányod született. Figyeled azokat, akik sétáltatják a gyerekeiket. Magányos vagy és sokszor érzed, hogy nem bírod tovább. Mindent megteszel, hogy a kicsi ne érezze az édesanyja hiányát, de tisztában vagy azzal, hogy az ő szeretetét nem tudod pótolni. Igen változatos, amit látsz: vannak kövérek, soványak, bukdácsolók, szemüvegesek, csillogó ruhájúak, egyszerűek, veszekedősek, aggodalmaskodók. Olyan anyákat is látsz, akik a gyerekükkel, mintha ikrek lennének. De mindegyikben van egy közös, hogy a gyerekeiket pórázon sétáltatják.

Elgondolkodsz, hogy neked mennyire fontos az, hogy fogjad a lányod kezét, hogy érezze a biztonságot, a szeretetedet. Azt az ürességet látod a gyerekekben, amit a szívedben érzel, mióta elvesztetted a párodat. Nincs kapcsolat, nincs melegség. Jelentéktelenséget, szeretetlenséget, elhagyottságot érzékelsz. Amit látsz, abba belecsavarodik a szíved. Csak a remény marad meg benned, hogy életed filmjének happy end lesz a vége.

Őrizzük meg azt, ami számunkra érték a gyerek ragaszkodását, szeretetét, vidámságát, mosolyát és ölelését. Az élet alkonyán, ők, mirólunk szülőkről, ugyan úgy fognak gondoskodni, és bánni, ahogy azt mi tettük velük. Ezt senki ne felejtse el.

Végül Juli megvette a babapórázt, még nem láttam, hogy használta volna. Máriának van egy majd hároméves kisfia is, de ő fogja a kezét és a kicsit a babahordozóba teszi, és így mennek együtt sétálni.