Az önmagunkért vállalt felelősség
Mindenki életében eljön az az idő, mikor döntést kell hozni és szembenézni addigi választásainak következményeivel, hogy változhasson és változtathasson az életében. Ahhoz, hogy a változás lehetővé váljon, felelősséget kell vállalni a tetteinkért és meg kell tanulni másképpen figyelni az élet kihívásaira. Figyelni, magunkra figyelni, arra, akik vagyunk valójában. A stressz azokról a „csatornákról” tereli el a figyelmet, amelyek mindig segítenek a helyzetek megoldásában. Ezek érzékeken túli érzékelések, melyek belső, igaz ön¬valónk üzenetei. Az érzékelések, gondolatok, képek, megérzések, vagy esetleg hangok, mindenkinél másképpen „szólnak”, jeleznek. Az alternatív/jobb agyfélteke új lehetőségeket tár fel előttünk, és megtanít más szemszögből látni a dolgokat. Megőrizzük a tudatosságunkat, ráhangolódunk arra, akik igazán vagyunk. Bízunk a saját erőnkben és döntéseinkben. Megéljük a választás szabadságát.
Mindenkinél eljön a számvetés ideje. Ez kinél előbb, kinél később történik meg, de mindig megtörténik. Jelek mindig vannak. Kérdés, hogy tudunk-e, vagy akarunk-e figyelni rá?
Testi reakció és rögzülés
Felfedeztek egy aprócska agyi területet a bal félteke halántéklebenyének hátsó tekervényein, mely felelőssé tehető azokért a nehezen felszámolható viselkedésmintákért, amik nem engednek új alternatívákat kigondolni, hanem mindössze a már eltárolt, egyszer már sikeresen alkalmazott megoldási sémákra kényszerít bennünket. Ez a Közös Integratív Terület, amely az agynak csak igen kicsiny részét foglalja el mindössze borsónyi méretével, mégis több mint 90 százalékban ez dönti el, milyen reakciókat adunk az életre. Integrálja a jelen érzését a tudatalattiban rögzített és eltárolt hasonló érzéssel, ezáltal létre jön egy fúzió múlt és jelen között.
Közös integratív terület helye az agyunkban- K.I.T.
Ez a központ – K.I.T. – éberen felügyeli az összes, agyba érkező információt, és folyamatosan analizálja azokat, illetve összeveti a múltbéli, már korábban eltárolt tapasztalatokkal, s ez alapján hoz ítéletet a fennálló helyzetről. Abban a pillanatban, hogy veszélyesnek minősít egy beérkező információt, beindítja a stresszreakciót, melynek célja mindig a stresszhelyzet megszüntetése. Így jön létre egy fúzió a jelen és a múlt között. Testi szinten ez azt jelenti, hogy a neuro-endokrin rendszerünket mozgósítva a jól ismert stresszhormonok – adrenalin, noradrenalin – segítségével készenléti helyzetbe hozza az izmainkat, hogy a stressz forrását vagy megszüntetve, vagy attól eltávolodva megvédjen bennünket a negatív hatásoktól. Mindkettőhöz energia kell, amit a felkészített izmok biztosítanak. Viszont, ha nem tudunk kilépni, nem tudunk cselekedni, ezáltal a le nem dolgozott hormonok blokkolódnak.
Stresszben nem figyelünk a belső megérzéseinkre, mert túl akarjuk élni a helyzetet, pedig mindig „megkapjuk” a megoldási lehetőségeket a láthatatlan csatornán. Helyette ösztönből cselekszünk, a túlélés ösztönéből. Erővel és indulattal akarjuk megoldani a helyzetet vagy lefagyunk és cselekvőképtelenné válunk. Következménye egész életünkre hatással van. Elkezdjük kipárnázni magunkat, meghízunk, vagy falakat építünk ki magunk körül és elszigetelődünk. A láthatatlan „érzelmi zsákoktól” egyre nehezebb megszabadulni. A fájdalmas gondolatok határozzák meg az életünket, döntéseinket és viselkedésünket. Az évek során a különböző helyzetekben magunkra „ragasztottunk” sok fájdalmat és ez nem csak érzelmi szinten rögzül, hanem egy idő után testi szinten is változást hoz létre. Ahhoz, hogy elkerüljük ezeknek az érzéseknek az ismételt átélését, inkább nem döntünk, és azt csináljuk, amit más jónak lát. Ha pedig rosszul sül el a dolog, akkor a felelősséget áthárítjuk arra, akinek a tanácsát vakon követtük.
A test az, ami az első pillanattól fogva szolgál bennünket. Szó sincs arról, hogy ellenünk dolgozna, értünk van, de rögzít mindent, ami velünk történik. A test minden élménye, a tapasztalás élményéből fakad. Ha az elmét választjuk „főnöknek” – vagyis az ego személyiség irányítását fogadjuk el, (bal agyfélteke) – akkor, ahogy az elme érez és dönt, úgy cselekszik. Célja a túlélés. Rögzülnek a tudat alattiban az érzések, és a testben a fel nem használt kémiai anyagok, a hormonok is, – adrenalin, noradrenalin – amivel azt a helyzetet meg tudnánk oldani. A múlt döntései mintául szolgálnak a jelenben és a jövőben egyaránt. Így jön létre a fúzió a jelen érzése és a múlt tudat alatt rögzült, hasonló érzelmi töltésű lenyomatával. A test minden sejtje rögzíti az információt, ami velünk történik. A test az igazi tudatalatti.
A tükör nem csak az, ami a lakásod különböző helységében van, hanem az egész külvilág is az. Azok az emberek, akikkel találkozunk az életben, legyenek azok a családunk tagjai, barátaink, ismerőseink, munkatársaink, tanáraink, óvodás és iskolatársaink vagy csak azok, akikkel ismeretlenül találkozunk az utcán, vásárláskor, autóvezetés közben, stb. bennünket tükröznek. Azt mutatják és éreztetik velünk, amit nem látunk magunkban, azért, hogy elengedhessük.
Egy emlék, ami bevésődött
Minden életszakasznak – gyermekkor, serdülőkor, felnőttkor, időskor – megvan a feladata az élet megtapasztalásában. Minden három szinten rögzül. Fizikai, érzelmi és tudati szinten. Figyelsz-e arra ahogy, és amivel táplálod a testedet? Ez nem csak az étel minőségéről szól, hanem az érzelmi hozzáállásodról is. Mert az az étel, amit éppen eszel, ahhoz az érzelemhez fog kapcsolódni, ami éppen akkor határozza meg a gondolataidat. Ez fordítva is igaz. Vagyis lehet, hogy egy ételhez kapcsolódik valamilyen érzelem. Pl.: Valamikor kisgyerekkorodban, a kórházban kivették a manduládat. Csak pépesített ételt ehettél, ott állt a nővérke fölötted és meg kellett enned a sárgarépa főzeléket. Narancssárga színe, pépes állaga, az illata, a helyzet is rögzült, ami körülötted volt, és az is, hogy nincs más választásod. Következmény: hányinger, rosszullét. Inkább koplalsz, és akkor sem eszel belőle, ha nincs más. De ez a gyerek, aki mindezt átélte, még valamit rögzített: azt, hogy „meg kell védenem magam az erőszaktól”. Lassan-lassan, kiépít tudat alatt egy védelmi vonalat, elrejti magát, és elkezd hízni. Többet nem fogod megenni a sárgarépa főzeléket, mert ezt az élményt fogja az agy bekapcsolni legközelebb, amikor ezt teszik eléd. Vagyis nem csak a méreganyagok, nehézfémek, „E”-k – élelmiszer adalékok – azok, melyek a testben felhalmozódnak, hanem az érzelmek is mérgező hatással vannak a testre. Egyre nagyobb ellenállás és harag jelenik meg, amit már annyira megszoktál, hogy észre sem veszed. Ezek az érzések tudattalanul működnek bennünk.
Forduló pont
A forduló pont mindig eljön, a változás és a változtatás lehetősége mindig megadatik és független az életkortól. Viszont van két időszak az ember életében, amikor változtathatunk.
Az első lehetőség az élet közepén, 35-42 éves kor között adódik. Ezt az időszakot nevezik életközép válságnak. Pedig ez nem válság, hanem lehetőség, arra, hogy a helyünkre kerüljünk, hogy azt éljük, amire igazán születtünk. Ez az élet delelője, tele vagyunk vitalitással, vágyakkal, amit meg akarunk valósítani.
„Az utak, melyek a tudatossá váláshoz vezetnek, különfélék,
de bizonyos törvényeket követnek.
Általában az élet második felének kezdetével indul el a változás.”
C.G. Jung
Az a lehetőség, hogy mindent úgy csináljunk továbbra is, mint eddig, nem jó döntés. Változásra van szükség. Hiszen eddig, növekedtünk, fejlődtünk, és tapasztalatokat gyűjtöttünk a világunkról. Vagyis kifelé néztünk, meg akartunk felelni a rögzült, tanult családi mintáknak, szerepeknek, női vagy férfi mivoltunknak, a társadalmi elvárásoknak, vallásunknak, nemzetiségünknek, stb. Elvesztettük életünk lényegét, önmagunkat, mert minden más fontosabb lett, mint saját magunk. Követővé váltunk. Követtük az ősök által rögzült mintákat, és ha lázadtunk, azt a bizonyítás erejével tettük. Bizonyítani akartuk, hogy jók vagyunk és megérdemeljük a figyelmet, elismerést és a szeretetet. Olyan ponthoz érkezett el az életünk, ahol a régi minta már nem működik. Változtatni kell.
A változtatásra a második lehetőség az élet utolsó negyedében, az ötvenes éveink vége felé érkezik el. Lassítani szeretnék az időt, mert már több év van mögöttünk, mint előttünk és arra vágyunk, hogy ez az időszak, minél később jöjjön el. Ez a menopauza, változik a test fizikailag, kémiailag és érzelmileg egyaránt. A változó kor a nőknél nagy változást indít el, ez látványosabb folyamat, mint a férfiaknál. Az emberek félnek az öregedéstől, az elmúlástól. Fájnak az ízületek, ezért nem mozognak. Bezárkóznak, bizalmatlanná válnak a sok csalódás és veszteség által. Szeretteiket, barátaikat elvesztették. A magányosság, bezártság és a tehetetlenség egyre nagyobb nyomással hat rájuk. A gondolataink meg tudnak betegíteni, de képesek vagyunk arra is, hogy meggyógyítsuk a gondolataink által magunkat. Csak egy döntést kell meghozni, azt, hogy „Elég volt, változtatok”. Ezek olyan „állomások”, melyek segítenek a felismerésben, hogy kezünkbe vegyük életünk irányítását.
Meghatározó kérdéseink
Hogyan tanultuk meg a kihívásokat kezelni az élet iskolájában? Elengedtük-e a fájdalmakat, félelmeket, amit átéltünk, és mit kellett megtanulnunk ezekből a helyzetekből? Figyeltünk-e magunkra, arra, akik vagyunk valójában? Megbocsátottunk-e magunknak és másoknak? Felelősséget vállaltunk-e döntéseink következményeiért? Megtanultuk-e szeretni és tisztelni az életet? Szeretjük-e magunkat annyira, hogy az életet választjuk és nem a félelmeknek, fájdalmaknak adunk teret az életünkben? Megtanultuk-e az élet törvényeit tiszteletben tartani?
Ezekre a kérdésekre mindenkinek magának kell válaszolni. A hitrendszerek, amik rögzültek, azok, amelyek elhitették, hogy másképpen nem lehet dönteni, hogy nincs választásunk. Soha, semmi sem késő, mindig van választási lehetőség, hogy valami új kezdődjön el az életünkben. Lehetőségünk van arra, hogy elengedjük a félelmeinket, haragunkat, bánatunkat és megbocsátsunk elsődlegesen magunknak, hogy elhittük ezeknek az érzések által kiváltott gondolatoknak a jogosságát az életünkben.
Az új választás
Az új döntéseinkkel, választásainkkal, új lehetőséget nyitunk meg az életünkben. Ha jól figyelünk magunkra, megláthatjuk, hogy merre menjünk tovább, hogy egy új ciklus kezdődjön el. Egy új kezdet, függetlenül attól, hogy hány évesek vagyunk. Minden életkornak meg van a maga szépsége és jelentősége. „Mindennek elrendelt ideje van.” Ne akarj semmit se késleltetni, vagy siettetni. Éld meg az élet minden pillanatát egy ajándékként. Köszönd meg és öleled meg magadban azokat az embereket, akik a belső érzéseidet kapcsolják be, akár fájdalomról, akár örömről van szó. Mert a hiba a saját „készülékünkben” van, és ez nem hiba, hanem a tanulásunkat szolgálja. Ha azt mondod, hogy „Hibáztam, rossz vagyok!”, akkor az önbizalmadat rombolod. Minden választás, jó választás. Bízz magadban. Ne ítéld meg a helyzetet, csak figyelj. Így nem esel bele a polaritás csapdájába, a jó és a rossz játékába, neked nem választanod kell a kettő között. Neked magadat kell választanod, a saját utad mellett kell letenni a voksodat. Ez a felelősségvállalás, felvállalni a döntésed következményét, akkor is, ha nem vagy biztos abban, hogy az úgy fog megvalósulni, ahogy azt te elgondoltad. Az új döntésben a legnagyobb kihívás, hogy az elvárásokat engedjük el bízva abban, hogy megvalósul mind az, amit szeretnénk.
Sokan nem merik felvállalni, hogy új utakon járjanak. Pedig, ha a járt utat elhagyva a saját utunkat járjuk, a saját döntéseinket hozzuk meg, az a legnagyobb tanulás önmagadról. Így tapasztaljuk meg, hogy mire vagyunk képesek valójában. Ez a teremtés és felelősségvállalás azért, akik vagyunk valójában.
Szabadság, vagy valami más: A gyerekpóráz
Elköltöztünk
Új ház, új környezet, érdekes emberek, sokféle identitás. Egy közös bennünk: szeretjük a jó levegőt és a nyugodt, szép környezetet. A tavalyi évben három kisbaba született, a szülők és a család örömére, na meg a miénkre. A csendnek vége, az élet felpezsgett. Három család, három nevelési szemlélet. A történet, amit most elmesélek régebben kezdődött.
Külföldön voltunk, és éppen egy cukrászdából léptünk ki, mikor megláttam a párost. Majd kiugrott a szemem a döbbenettől. Egy anya sétált előttünk másfél év körüli kislányával. A gyermek, a mamája előtt tipegett virágos ruhácskájában. A nő csinos, elegáns, finom hölgy benyomását keltette. Amint megláttam őket kitört belőlem a felháborodás:
– Úristen mit csinál ez a gyerekével? Normális ez? Miért nem fogja meg a kezét? Mit vétett ez a gyerek, hogy úgy sétál vele, mint egy kutyával?
– Úgysem tudunk mit tenni – mondta a párom.
– Szabadság – érted! – Nincs szabadsága, mozgástere a gyereknek! Nem szaladgálhat, nem lehet önfeledt, mert korlátozzák. Csak addig ugrándozhat, míg meg nem feszül a póráz szalagja.
– Az szülő biztonságot adó keze a fontos. Egy gyerek kíváncsi, minden érdekli, hiszen ismerkedik a világgal és nem gondol arra, hogy el fog esni. Ki akarja próbálni magát. Tapasztalás nélkül senki nem tanulja meg, hogyan „csinálja a dolgait”.
– Na és ha elesik, – folytattam – az is az élethez tartozik, nem? Az anya vagy apa ölelése, nyugtatása, és biztatása a legnagyobb erőt adja neki. Így erősödik benne az önbizalom. Mennyire fog lázadni serdülő korában, harcolni a saját vágyainak megvalósítása érdekében, hogy megszabaduljon a béklyóitól? Elképzelhető még az is, hogy az ilyen gyerekekből lesznek az erős nők, akik párkapcsolati zavarokkal küszködnek. Vagy azok a férfiak, akik tárgynak nézik a nőt az életükben. Még bele- gondolni is rossz!
Gyerekek pórázon
A kisgyereknek minden ismeretlen az életben, a szüleitől mindent elfogad, mert számára ők a szeretet forrásai. Fel sem fogja, hogy mi történik vele. Persze, ahhoz, hogy ebből trauma legyen, ahhoz sok hasonló helyzet és érzelemi sérülés is hozzájárul. Ezek a gyerekek felnőtt korukban fognak csak szembesülni feszültségekkel, de fájdalmuk forrásáról addigra már fogalmuk sem lesz. Sorsokat, életek mesélhetnék el, akik azért kerestek fel, hogy megszabaduljanak a félelmeiktől, haragjuktól, hogy változtatni tudjanak az életükön. Válaszokat akartak kapni, szabadulni akartak a tehetetlenségüktől.
Nem jobb megelőzni a bajt? Mindig van más megoldás, csak meg kellene találni. A kreatív szemlélet hiányzik akkor, mikor csak a feszültségeket és nehézségeket éljük meg, és ezektől nem látunk tisztán. Megérteném az eszemmel, ha azt mondják ez biztonságos és jó dolog, hiszen még bizonytalanul jár, de a babapóráz nem pótolja az oltalmazó kezet.
Már a fülemben hallom a kérdéseket:
– „Mondd, hogyan menjek a játszótérre, vagy csak a parkba a három gyerekemmel? Nincsen három kezem, hogy mindegyiknek fogjam a kezét! Három gyerek, háromfelé szalad!”
– „Nekem hiperaktív a gyerekem, és sokszor nem bírok vele, mert gondol egyet és elszalad! Már csak az hiányozna, hogy kiszaladjon az úttestre! Meg is őrülnék! Na, nem, inkább a póráz!”
– „ A csomagokat is cipelnem kell, bár van babakocsi, de abba csak ketten férnek el! Ezt találtam a legjobb megoldásnak. A férjem napestig dolgozik, én pedig bezárva a lakásba három gyerekkel, nekik is jobb a játszótéren a társak között a levegőn.”
– „Hármas ikreim vannak. Autóm nincs, szüleim vidéken laknak, a férjem éjszaka dolgozik, és a kilencediken lakunk. Soroljam még? Nem lehetek velük állandóan a lakásban!”
Ha az ő nézőpontjukból vizsgálnám a kérdést lehet, hogy igazat is adnék nekik. De amikor kifakadtam, akkor csak egy gyereket sétáltatott az anyuka és nem kettőt vagy hármat. Ez egy kis különbség, nem? Én nem voltam ilyen helyzetben, és lehet, hogy nem tudnék ezekre a kifakadásokra olyan választ adni, hogy megnyugtató megoldásként szolgáljon. Ellenben el tudok mondani olyan történeteket, amik pont az érintés, a biztonság, a szabadság és a szeretetlenség hiányából fakadtak. Ezeknek az érzéseknek lehet a kiinduló pontja, a babapóráz is.
A párom egy este azzal fogadott:
– Nem fogsz örülni annak, amit mondani fogok! Az udvaron összefutottam Máriával és elmesélte, hogy a múltkor beszélgetett Julival, aki lelkesen magyarázta neki, hogy megrendelt a gyerekének egy babapórázt. Nemsokára totyogni fog a kisfia és ez segíti majd a járásban. Az interneten utánanézett és azt ajánlotta, hogy vegyen ő is.
Látta, hogy érzékenyen érint a téma, majd folytatta:
– Elmeséltem Máriának a múltkori élményünket a pórázon sétáltatott gyerekről, meg azt, amit akkor mondtál nekem. Úgy láttam, elgondolkodott.
Erre csak azt tudtam mondani:
– Tudod, nem látja át sok ember, hogy a döntése miben befolyásolhatja majd felnőttként a gyerekét. Csak a jelenre gondolnak, amit meg kell oldaniuk, de a következményekkel nem számolnak. Ha nincs segítségük, a virtuális világból gyűjtenek információkat. Az interneten pedig nem csak jó dolgok vannak. Nagy már a világ!
Hogy miért mondom ezt el? Mert csak egyet tudok tenni: felhívni a figyelmet arra, hogy milyen következményekkel járhat a babapóráz használata. Nincs jogom senki életébe beleavatkozni, sőt megkérdőjelezni szülői mivoltában. Csak azt szeretném, ha elgondolkodnának, mielőtt megvennék és használnák. A mértékkel használt dolgok nem okozhatnak kárt a gyerekek lelkében. A szóban is benne van: A mérték, érték!
Kétségtelen…
…lehetnek különleges helyzetek és esetek, amikor feltétel nélkül elfogadható a babapóráz használata, hiszen vannak olyan helyzetek, ahol használata nagyon fontos lehet a gyerek biztonsága érdekében.
Ilyen táblákkal figyelmeztetnek bennünket:
Kérjük tartsa gyermekét pórázon
Ez a tábla figyelmezteti a szülőket Appenzell-nél a veszélyre:
Gyerekpóráz, ami életet menthet.
Natural Bridges National Park táblája Amerikában:
🙂
Vagy például, ha mindkét szülő kerekes-székes mozgássérült, segítségük nincs, de szeretnek kirándulni, kimenni a játszótérre, a szabadba. Az ő esetükben nehezen megy, hogy fogják állandóan a gyerekük kezét. Jó megoldás számukra, de ezt is csak átmenetileg és csak akkor, mikor nagyon szükséges a biztonság érdekében.
Minden szülő a lehető legjobbat szeretné megadni a gyerekének, ez érthető, de az információ hiánya sok kárt tehet az életünkben. A reklámok, a tv, az internet sok mindennel kecsegtet, kápráztat el bennünket. És mi nem akarunk lemaradni, haladni akarunk a korral és a divattal. Muszáj nekünk másolni mindenkit? A mi kultúránkban a babapóráz nem volt divat. Ahogy az interneten keresgéltem, megértettem, a babapóráz használata főleg az angolszász országokban dívik, de sajnos vannak szélsőséges példák a világban, ahol még durvább esetek fordulnak elő. Csak írjad be a keresőbe „baby leash” vagy babapóráz és …
Néhány hozzászólás és vélemény gyerekpóráz témában
„Jön a kistesó’ , a nagyobbikkal közlekedni rémálom. Arra gondoltam, ciki nem ciki, szégyen ide szégyen oda…. de a növekvő poci miatt lassú anyunak segítség lenne, ha a csemete nem tudna meglógni. Póráz. Hol lehet beszerezni ilyet?”
„Érdekes látvány, az igaz. Nem ciki, de ésszel kell használni. Egyszer láttam egy nagymamát, aki ezen rángatta a csemetét. 22 éves vagyok és nagyon messze a gyerekvállalástól, de az még nekem is szörnyű volt. De úgy vélem, vannak itt okosabb emberek is, akik ésszel használják az ilyesmit. 🙂 „
„Furcsa látvány, pláne ha kutyát is sétáltatnak a parkban.”
(Forrás: http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__babak__979905-nagyobb-jarni-tanulotudo-kis-eszetlennek-babaporaz )
„A babapórázról, vagy bébi-hámról már megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint “morbid” a gyereket kutya módjára sétáltatni, főleg abban az esetben, ha egyszerre három porontyról van szó, van, aki szerint pedig az morbid, ha az Andrássy útra, a robogó autók elé szalad ki a gyerek, mert meglátta a kutyájukat sétáltató nagypapáját a másik oldalon.
Tőlünk nyugatabbra bevett szokás a póráz használata, így a gyermek és a szülő is szabadabban érzi magát – vallják az idegen nyelvű anyukák. Külföldi oldalakról, potom 10 dolcsiért lehet megrendelni a kettő az egyben hátizsákot, mikor is egy kis plüsshátizsákra varrják fel a pórázt. Szerintük ez esztétikusabb, vagy humánusabb (?), mint a tényleges póráz.
Ki-ki döntse el, megbízik, magyaráz, vagy kritikus helyzetben “az én vagyok az erősebb” elvét alkalmazva kezet szorít, hónalj alá kap, avagy pórázon sétáltatja gyermekét.” (Forrás: http://www.gazdageniko.hu/blog/elveszett-a-gyerekem/ )
Képzeld el, hogy nézel egy filmet, a te filmedet.
Ott ülsz egy parkban és kíváncsian nézed a körülötted levő embereket. Apa vagy, és van egy gyermeked. Feleségedet elvesztetted, mikor a kislányod született. Figyeled azokat, akik sétáltatják a gyerekeiket. Magányos vagy és sokszor érzed, hogy nem bírod tovább. Mindent megteszel, hogy a kicsi ne érezze az édesanyja hiányát, de tisztában vagy azzal, hogy az ő szeretetét nem tudod pótolni. Igen változatos, amit látsz: vannak kövérek, soványak, bukdácsolók, szemüvegesek, csillogó ruhájúak, egyszerűek, veszekedősek, aggodalmaskodók. Olyan anyákat is látsz, akik a gyerekükkel, mintha ikrek lennének. De mindegyikben van egy közös, hogy a gyerekeiket pórázon sétáltatják.
Elgondolkodsz, hogy neked mennyire fontos az, hogy fogjad a lányod kezét, hogy érezze a biztonságot, a szeretetedet. Azt az ürességet látod a gyerekekben, amit a szívedben érzel, mióta elvesztetted a párodat. Nincs kapcsolat, nincs melegség. Jelentéktelenséget, szeretetlenséget, elhagyottságot érzékelsz. Amit látsz, abba belecsavarodik a szíved. Csak a remény marad meg benned, hogy életed filmjének happy end lesz a vége.
Őrizzük meg azt, ami számunkra érték a gyerek ragaszkodását, szeretetét, vidámságát, mosolyát és ölelését. Az élet alkonyán, ők, mirólunk szülőkről, ugyan úgy fognak gondoskodni, és bánni, ahogy azt mi tettük velük. Ezt senki ne felejtse el.
Végül Juli megvette a babapórázt, még nem láttam, hogy használta volna. Máriának van egy majd hároméves kisfia is, de ő fogja a kezét és a kicsit a babahordozóba teszi, és így mennek együtt sétálni.
Mozgásgyakorlatok a kineziológia rendszerében
A bejegyzés célja, hogy rövid betekintést nyújtsak a kineziológiai mozgásgyakorlatok rendszerébe. Ízelítő képpen egyszerű, laikusok által is végezhető gyakorlatokat ill. technikákat mutatok be.
A kineziológia a mozgás tana, orvosi értelemben az izmok és a testmozgás tudományát jelenti. Testünkben olyan mozgásfolyamatok játszódnak le folyamatosan, melyek során az izmainknak váltakozva ki és be kell kapcsolniuk. Ez a váltakozó mozgásfolyamat vezérli a test egyensúlyát.
A testünket több mozgásfajta határozza meg egyszerre:
1. Amikor járunk, futunk vagy úszunk, testünket az un. nagy motoros mozgás működteti.
2. Amikor írunk az agyunk finom motoros mozgása segíti.
3. Amikor pedig gondolkodunk, vagy koncentrálunk valamire intenzíven, vagy valamilyen érzések a hatalmukba kerítenek, akkor a legfinomabb motoros mozgást működtetjük a testünkben.
Az energetikailag megfelelő mozgás – Hakuna-Matata 🙂
Az energetikailag helyes mozgás aktivizálja az életerőnket. Ha a testben kiegyensúlyozatlanságok keletkeznek és felhalmozódnak, akkor hajlamosabbá válunk arra, hogy a stresszhatásokra rosszul reagáljunk. Ezek az energetikai zavarok egy idő után betegségekké alakulnak át testünkben. A kineziológiai gyakorlatok a szervezet öngyógyító reflexét erősítik. Ezek nem torna-, ill. jógagyakorlatok, hanem energetikai gyakorlatok. Saját energiánkat mozgósítjuk a gyakorlatok használatával. A test belső és külső mozgását hozzák egyensúlyba. Amikor felébredünk reggel a legfinomabb motoros mozgás kapcsoljuk be, a gondolatainkat. Nem mindegy, hogy milyen gondolatokkal ébredünk, mert meghatározhatja az egész napunkat. Mivel tudjuk, hogy a gondolatoknak teremtő ereje van, érdemes őket a pozitív irányba „terelnünk”.
Gyakorlat:
Képzelje el a napját szakaszonként úgy, ahogy azt meg szeretné élni. A felkeléstől a munkába indulásig, az utat a munkába való megérkezésig, a délelőttjét ebédig, majd a délutáni feladatait vegye sorba gondolatban. Majd a hazaérkezést a munkából. Végül pedig az esti programját gondolja át. Ez a gyakorlat nem több mint 3-4 percet vesz igénybe.
A világ legtermészetesebb dolga, mikor járunk. Vajon szokott-e figyelni a mozgására, szokott-e figyelni a lábára vagy a kezére járás közben? A következő gyakorlattal nem csak a figyelem összpontosításán van a hangsúly, hanem azon is, hogy ez a gyakorlat járás közben az agyféltekék integrációját szolgálja. Koordinált kapcsolatot hozzon létre a két agyfélteke között, valamint kiegyensúlyozza érzékszerveink energiáját is. De ennél többről is szó van, segít a tanulási problémákban, például a dyslexiás problémák esetén, mint az olvasás, a helyesírás és a számolás vonatkozásában.
Gyakorlat:
Tudatosan figyeljünk a karunk és a lábunk mozgására. Ellentétes kar illetve láb mozgására, majd egy idő után váltsunk azonos oldali mozgásra, és végül ismét az ellentétes kar illetve láb mozgására figyeljünk. Ezt a gyakorlatot, a nap folyamát többször is végezzük el. Semmi más nem kell hozzá, csak tudatos odafigyelés. Ügyeljünk arra is, hogy a lábfejünket egyenes előre rakjuk a járás közben. Lábfejünk se jobbra, se ballra, sem pedig befele ne forduljon. Ez azért fontos, mert így az energia egyensúlyban áramlik a testünkben.
Mielőtt elkezdünk dolgozni, írni, „kapcsoljuk be” az agyunk finom motoros mozgását is egy egyszerű gyakorlattal.
Gyakorlat:
Az egyik kezét tegye a homlokára. Lehet, hogy gyerekkorában sokszor figyelmeztethették, hogy ne támassza a fejét, pedig ezzel aktiválja a tudatos gondolkodását. Ez a terület segít, hogy az ötletekben gazdag megoldások eszébe jussanak. Majd vegyen elő egy tollat vagy ceruzát és egy darab papírt. Rajzoljon köröket, labdát, kör alakú lufit, kör alakú virágokat. Firkáljon, mint gyerekkorában, mikor unatkozott az órán. De most elsősorban köröket rajzoljon, mert ez szimbolizálja az egységet, a teljességet.
A stressz gyakran komoly károkat okoz szervezetünkben. Hatására sokszor érezhetünk tehetetlenséget, cselekvésképtelenséget, melyek önbizalmunkat rombolják. A kineziológiai gyakorlatok sokéves tapasztalatra épülnek. Hosszas kutatómunkával megtalálták a legjobb mozgásgyakorlatokat a stressz miatt kibillent egyensúly harmonizálására. A gyakorlatok egyszerűek és könnyen elsajátíthatók. Még eszköz sem kell hozzá, csak az elhatározás, hogy alkalmazzuk.
A változás évei a One Brain Kineziológiában
A változás értünk van
A változás ad impulzusokat számunkra és ezek késztetnek bennünket a túlélésre, viselkedésünk megváltoztatására, amelyben megmérettetik az önbizalmunk, tudatosságunk és a képességünk. A túlélés legfontosabb követelménye az alkalmazkodás a megváltozott helyzethez. Ehhez a rugalmasság és spontaneitás szükséges.
Minden változás kihívás, divatosan szólva stressz. Ha valakinek, akkor nekünk One Brain kineziológusoknak ezt tudni kell. A változás soha nem ellenünk történik, értünk történik, és ezt úgy hívják, hogy fejlődés.
Valóban sokkoló hatású a változás, amikor valakit felkészületlenül ér. Viszont, ha szereted, amit csinálsz, látod a változást az embereken, akikkel foglalkozol, akkor feladod? Abba hagyod azt a módszert, amiben hittél, és aminek talán az oktatója is voltál? Csak azért adod fel, mert változtattak az addig tanult és alkalmazott módszeren, és prioritásokon? Az élet nem a folyamatos változás és fejlődés?
Nagy egyéniségeket, mint Gordon, Candace, és Daniel, már nem tudjuk magunk között. Nem erről szól az élet, hogy jövünk és elmegyünk, közben nyomot hagyunk magunk után? Ők nyomot hagytak, létrehozták a One Brain módszerét, és ezzel sok emberen segítettek és még sokaknak fognak segíteni, pedig már mindannyian az égi országutat járják. Ha valami
nem tud változni, az eltűnik, elpusztul, elmúlik és jön valami új a helyébe.
2006. augusztus 13. Magyarországon megújult a One Brain® módszer. Mind az a tudás és információ, amelyek a megelőző években nem jutott el hozzánk, ezen a napon kezdődő tanfolyamon megkaptuk Gabrielle Ulbrichtól. Mint később értesültünk ezen a napon Gordon Stokes örök álomra szenderült, lehunyta a szemét.
Ő alapította a Three In One Concepts®-t, aminek elnöke volt a halála napjáig. Barátjával, Daniel Whiteside-al és munkatársukkal Candace Callaway segítségével dolgozták ki a One Brain® módszerét és annak a gerincét alkotó Viselkedési Barométer®-t. A másik fontos eszköze ennek a módszernek az izomtesztelés, amit Gordon a Touch for Health-nél, Dr. John Thie munkatársaként tanult, viszont a One Brain® módszer középpontjában az érzelmek állnak.
Ezzel a nappal egy átmeneti időszak vette kezdetét a Three In One Concepts® életében. A céget Gordon fia, Michael Stokes vette át. Két évig töltötte be az elnöki funkciót, ami választás elé állította. Vagy bezárja a céget, vagy talál valakit, aki felvállalja azt a nagy munkát, amit Ő már nem bírt átlátni.
A Megújulás
2008 áprilisában, Anastazya Tomoko Wada, Gordon fiától megvásárolta a Three In One Concepts Inc.® többségi részesedését, azóta tölti be az elnöki posztot. Anastazya Wada, nagy feladatot vállalt magára, a kezdetektől fogva a One Brain® rendszer átszervezésén a korrekciók pontosításán és megújításán dolgozik. Egységesíti a jegyzeteket az egész világon, valamint mentorának, Gordon Stokesnak a tanításait-irányelveit követve újítja meg a One Brain oktatását.
Időt, pénzt és energiát fektetett ebbe a munkába, mert elkötelezettnek érezte magát, hogy ezt a módszert tovább vigye. Anastazya azon dolgozott évekig, hogy ne érhesse a One Brain® módszerét olyan vád, miszerint orvosi, pszichológiai kifejezéseket, fogalmakat használ fel a munkában. Gordon jegyzeteit és videóit átnézte és ezek alapján dolgozta át a One Brain® módszerét. Nagyobb hangsúlyt kapott az izomtesztelés, így nemcsak öt esetleg nyolc izom ismerete kell, hogy a tanult korrekciókat el tudjuk végezni, hanem a tizennégy meridiánokhoz kapcsolódó izmok tesztelése is követelmény lett és a cél, hogy mind a negyvenkét izom tesztelését elsajátítsák a segítők (facilitátorok).
2013 januárjától, a Basic One Brain™(II. tanfolyam) és a Advanced One Brain™ (IV. Tanfolyam) tanfolyam jegyzeti megújultak, valamint előreláthatólag 2014 januárjától a Structural Neurology™(VI. tanfolyam) jegyzete is változik. Új korrekciók, fogalmak és elnevezések kerültek a tanfolyami anyagokba. Hangsúlyossá vált a test energetikai kiegyensúlyozása. Megváltozik a képzési út is. Az okleveleket közvetlenül a Three in One Concepts®-től kapja meg mindenki e-mailen keresztül. És a legfontosabb: tiszteletben tartani azt, ami jogilag védett, ugyanis csak azok használhatják a Three In One Concepts® és a One Brain® nevet, valamint a Viselkedési Barométer®-t, akik jogilag szerződésben vannak a Three In One Concepts®-l. Ehhez végig kell járni a képzési utat, ami a Basic One Brain™-tól a tizennegyedik tanfolyamig a Instructor Training™-ig tart. Nem hirdetheted magad nyilvánosan, ha nem vagy One Brain® vagy a Three In One Conceps® hivatalos képviselője, segítője. Még akkor sem, ha az Eti-nél – most már Gyemszi – vizsgázott kineziológussá váltál. Vajon hány vizsgázott kineziológus végezte el a tanfolyamokat a Consultant Facilitator
Training™, és Instructor Training™ szintig? Vajon hányan sajátították el az új változásokat? Pedig ez is a hitelességhez tartozik.
Ajánlom mindenki figyelmébe ezeket a frissítő, megújító tanfolyamokat, mert ez a változás. Érdemes megújulni, még akkor is, ha nagy kihívás. Még akkor is, ha belül lázadsz, hogy miért kell azon változtatni, ami működik. A változás értünk van, és nem ellenünk.
„Az utak, melyek a tudatossá váláshoz vezetnek, különfélék, de bizonyos törvényeket követnek” C.G.Jung